Comunitatea Europeana

Comunitatea Europeana

Asociatia Comunitara Crasna Domanesti

Asociatia Comunitara Crasna Domanesti

Guvernul Romaniei

Guvernul Romaniei
A Domahidi Kraszna Közösségről Domahida PDF Nyomtatás E-mail
2009. április 02. csütörtök, 20:12

Bemutatás

A Domahidi Kraszna Közösség Egyesület a 9/AS/31.08.2005 sz. bírósági határozat alalpján jött létre. Az egyesület a non-profit szervezetekre vonatkozó, érvényben levő jogszabályok alapján működik. Az egyesület tevékenysége közösségi jellegű, ahogy azt elnevezése is sugallja. Az egyesület állandó tevékenységet végez, célja a helyi közösség gondjainak megoldása, hozzájárulva ezáltal a helyi közösség hosszú távú fejlődéséhez. Az egyesület elnöke Pop Gheorghe úr, görög-katolikus plébános. A megalapítás időpontjában 6 személy alkotta az egysületet, mindannyian Majtény község lakosai. Az egyesület vezető szerve az Igazgató tanács, amelyet az elnök, alelnök és titkár alkotnak. A Domahidi Kraszna Közösség Egyesület olyan szolgáltatásokat biztosít, amelyek a helyi lakosok szükségleteit, igényeit és várakozásait igyekeznek kielégíteni és fő célja a a közösség fejlesztése a alábbi területeken:

 

1. Projektek Nrása és partnerkapcsolatok keresése

felelősök: Menesi Beata

partnerek:

-FRCCF (a Romániai Gyermekért, Közösségért, Családért Alapítvány/ Fundaţia Română pentru Copil, Comunitate, Familie)

-Consiliul Local Moftin/Majtény Község Helyi Tanácsa

-a Domahidi I-VIII. osztáyos Iskola

- az „Ópályi Baráti Köre” Civil Szervezet

- az Ópályi Iskola

- a szatmárnémeti CREST

-Asociaţia Carpatină Ardeleană/az Erdélyi Kárpát Egyesület

-a borzsovai ONG (Ukrajna)

megpályázott projektek:

-2001- FRDS ivóvíz bevezetési projekt

-2007- „ECOsport- Környezetvédelmi nevelés a sport által” (PHARE CBC 2006-Románia/Ukrajna)

-2007- „EURO Majtény – Hosszútávú transzfrontális fejlesztés”(PHARE CBC 2006)

-2008- „Életre szóló mesterségek – Hagyományok és szokások örökösei” (FDSC 2008)

-2008- „Együtt az egézséges környezetért” ( FDSC 2008) megnyert és folyamatban levő projektek

-2001/2009- a FRCCF Domahida közösségi projektje

-2003- „Több etnikum együttélése” (CRDE Kolozsvár - Soros Alapítvány)

-2008- „ Kulturális Híd – A hagyományokban megőrzött szokások népszerűsítése” (PHARE CBC 2006-Románia/Magyarország.

2. Infrastruktúrális közösségi fejlesztések

felelősök: az egyesület/ACCD/ minden tagja

az ivóvíz bevezetése

utak+ járdák kikövezése

az iskolák és a kultúrotthon javítási munkálatai

az árkok akadálytalanítása

3. Kulturális-oktatási tevékenységek

felelősök: Gejeran Ana Maria, Menesi Beata

a népi ének és táncegyüttes működési folytonossága

a specifikus versenyeken és fesztiválokon való részvétel

az üvegre festett ikonok festésére szervezett szakkör működése

saját alkotásokból létrehozott belföldi és külföldi kiállítások szervezése

a közeljövőben egy hagyományőrző kézműves „műhely” létrehozása

4. Szabadidős és sporttevékenységek (kirándulások)

felelősök: Demian Ioan, Virag Stefan, Gejeran Ana Maria, Menesi Bea

a két domahidi labdarúgó csapat versenyeztetése

magyarországi csapatokkal szervezett sporttalálkozók

a sportpályák és öltözők gondozása, fenntartása

tematikus kirándulások, zarándokutak minden korosztály számára, úgy belföldi, mint külföldi úticéllal

5. Jövedelemfejlesztó tevékenységek

felelős: Pop Gheorghe lelkész

-egy kotrógép beszerzése nyomán szolgáltatások biztosítása révén jövedelemszerzés; az így szerzett pénzösszegeket a fent felsorolt tevékenységek finanszírozására használja fel az egyesület.

6. Környezetvédelmi oktatási-nevelési tevékenységek

felelősök: Menesi Beata, Gejeran Ana Maria

facsemeték űltetése a sportpálya körül

a környezetvédelem fontosságának tudatosítása természeti értékekeben gazdag helyeken tett kirándulások által, a majtényi halastó védett élőhelyek , továbbá Domahida környező vidékének biodiverzitásának megismerése és megőrzése.

 

Az ACCD egyesület fejlesztési stratégiája és a fenn felsorolt területeken végzett tevékenységek összehangolását Achim Cornel úr biztosítja. Az összehangolásban résztvevő minden személy tevékenysége önkéntes alapon történik, melynek középpontjában Domahida hosszútávú közösségi fejlesztésének koncepciója áll, a közösség tagjaiban tudatosítva a közös helységhez, hagyományhoz, történelemhez való tartozást. Ez az elgondolás igen gyümölcsözőnek bizonyult a helyi lakosok nagyszámban való részvételekor, különböző közösségi tevékenységek során, közösségen belüli egységről és szolidaritásról téve tanúbizonyságot.

 

Kapcsolatok:

tel. 0788376031 - Achim C.

tel. 0788375958 - pr. Pop Gheorghe

e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

Misiunea

De a stimula şi sprijini creşterea prosperităţii comunei Moftin şi a bunăstării cetăţenilor acesteia.
 

Obiective

Obiectivele principale ale asociatiei sunt urmatoarele:
1.    elaborarea unor proiecte/programe in vederea rezolvarii problemelor oamenilor;
2.    planificarea si scrierea de propuneri de finantare;
3.    dezvoltarea unor lideri locali responsabili;
4.    stimularea si promovarea parteneriatelor public-privat in vederea elaborarii, imbunatatirii si implementarii politicilor publice comunitare;
5.    sprijinirea si sustinerea dezvoltarii capacitatii autoritatilor publice in vederea rezolvarii problemelor ce vizeaza dezvoltarea comunitara;
6.    dezvoltarea relatiilor de cooperare internationala.
 

Activitati

1.    sa efectueze studii/cercetari in vederea identificarii elementelor caracteristice comunitatii;
2.    sa identifice nevoile comunitatii si liderii acesteia;
3.    sa mobilizeze liderii si intreaga comunitate in vederea participarii acestora la rezolvarea problemelor identificate;
4.    sa organizeze intalniri cu intreaga comunitate;
5.    sa planifice activitatile ce urmeaza a se desfasura in vederea rezolvarii problemelor identificate;
6.    sa elaboreze si sa implementeze proiecte/programe de dezvoltare locala in diferite domenii;
7.    sa acorde consultanta autoritatilor/institutiilor publice in domeniile sale de activitate;
8.    sa acorde asistenta tehnica pentru implementarea/derularea unor programe de dezvoltare locala;
9.    sa organizeze cursuri, seminarii, intalniri pentru atingerea scopului si obiectivelor;
10.    sa initieze si sa participe la programe nationale, regionale si internationale care au legatura cu scopul si obiectivele sale;
11.    sa implice comunitatea in activitati de initiere, elaborare si implementare a politicilor publice de interes local;
12.    sa infiinteze, organizeze si sa dezvolte tipuri de servicii destinate unor categorii defavorizate de persoane;
13.    sa informeze si sa promoveze drepturile comunitatii;
14.    sa organizeze cursuri de formare profesionala a tinerilor si adultilor;
15.    sa colaboreze cu autoritati si institutii publice precum si cu alte organizatii neguvernamentale in vederea atingerii scopului si obiectivelor asociatiei;
16.    sa reprezinte membrii comunitatii in fata oricaror autoritati si institutii publice in vederea solutionarii petitiilor acestora;
17.    sa informeze si sa promoveze in mass media oferta de programe si servicii pe care le organizeaza si/sau dezvolta, inclusiv prin organizarea de spectacole;
18.    sa editeze materiale publicitare, buletine informative precum si sa constituie biblioteci ori centre de informare, documentare si consiliere la care sa aiba acces gratuit atat membrii asociatiei, cat si alte persoane interesate;
19.    sa organizeze centre de voluntariat;
20.    sa faca schimburi de experiente interne sau internationale cu alte organizatii neguvernamentale despre modul de lucru din comunitate;  
21.    sa desfasoare alte tipuri de activitati si sa presteze alte tipuri de servicii care sa duca la atingerea scopului si a obiectivelor asociatiei.

Membrii

Pop Gheorghe - Presedinte
Marian Vasile - Vicepresedinte
Gejeran Ana-Maria - Secretar

Experienţă în acţiuni similare

Introducere retea de apa potabila în satul Domăneşti, comuna Moftin.
Organizarea de evenimente culturale in comuna Moftin.
 
Încheiem prezentarea noastră în speranţa perpetuării şi pe viitor a spiritului comunitar care constituie secretul SUCCESULUI NOSTRU.   
Módosítás dátuma: 2009. május 06. szerda, 13:31
 

Avertisment

Acest site web nu reprezinta în mod necesar pozitia oficiala a Comisiei Europene. Întreaga raspundere asupra corectitudinii si coerentei informatiilor prezentate revine initiatorilor site-ului web.

Resurse web

Pentru informaţii despre celelalte programe finanţate de Uniunea Europeană în România, ca şi pentru informaţii detaliate privind statutul de membru al României în Uniunea Europeană, vă invităm să vizitaţi adresa web a Reprezentanţei Comisiei Europene în România. http://ec.europa.eu/romania